2014. november 28.

Záró konferencia …

Tegnap rendezték meg a Marcali Kulturális Korzó mozi termében a TÁMOP 5.4.9.-11/1. projekt záró konferenciáját. Dr. Sütő László, Marcali város polgármesterének köszöntőjét követte Hartal Katalin a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ igazgatójának összefoglalója a projektről. Tovább!


2014. november 21.

Az idősek által helyben igénybe vehető szociális alapszolgáltatások, ellátások, az igénybevétel lehetőségeiről tartottak előadást a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ szervezésében, a Marcali Bajtársi Egyesület tagjainak szerdán a Kulturális Korzó mozitermében. A jelenlévőknek Dr. Dudás József háziorvos és pszichiáter is tartott előadást, „A megelőzés, a gyógyítás és a gondozás egyes kérdései a pszichiáter-háziorvos szemével" címmel.


2014. november 17.

Előadás nyugdíjasoknak …

Az idősek által helyben igénybe vehető szociális alapszolgáltatások, ellátások, az igénybevétel lehetőségeiről tartottak előadást a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ szervezésében, a Szivárvány Nyugdíjas Egyesület tagjainak hétfőn a Kulturális Korzó mozitermében. A jelenlévőknek Dr. Dudás József háziorvos és pszichiáter is tartott előadást, „A megelőzés, a gyógyítás és a gondozás egyes kérdései a pszichiáter-háziorvos szemével" címmel. Tovább!


2014. november 11.

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében 2014. 11. 11-én team ülést tartott Bereczk Balázs projektmenedzser és Hartal Katalin szakmai vezető irányításával. A megbeszélés témája a saját lakókörnyezetben való életvitelt támogató programok hatékonyságának értékelése volt. Szó esett többek között a lakossági fórumok tapasztalatairól, az információs füzetről, a szolgáltatások eredményességének monitorozásáról és az elégedettségmérő kérdőívek kiértékeléséről. További képek!


Szervezetfejlesztés ...

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében Tomorné Huber Éva vezetésével 2014. 10. 27-31. között 5 alkalommal, napi 6 óra időtartamban szervezetfejlesztést szervezett 15 fő számára. A szervezetfejlesztés célkitűzése a szakemberek munkavégzési hatékonyságának, kommunikációjának javítása, továbbá az információáramlás- és az együttműködés fejlesztése volt. További képek!


Szupervízió ...

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében Szalay Miklós pszichológus vezetésével 2014. 09. 12. – 10. 21. között 7 alkalommal, napi 4 óra időtartamban szupervíziót szervezett 15 fő számára. A szupervízió célkitűzése a szakemberek munkavégzési hatékonyságának javítása, a szakértői támogatás-, a konzultáció-, tapasztalatcsere lehetőségének megteremtése volt. További képek! | További képek-2


2014. április 04.

Team értekezlet …

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében megvalósításra kerülő: Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért" projekt keretében team értekezletet rendezett tegnap Marcaliban a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ II. számú Idősek Klubjában. Tovább!


2014. március 26.

Lakossági tájékoztató …

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében megvalósításra kerülő: Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért" projekt keretében lakossági tájékoztatót rendezett ma Marcaliban a Kulturális Korzó mozi termében. Tovább!


2014. március 21.

Előadás a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ szervezésében az időskorúak részére

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ közös szervezésében a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az lapszolgáltatások fejlesztéséért" lakossági tájékoztatóját rendezték meg tegnap Sávolyon az időskorúak részére.

Előadók voltak : Schváb Anna Tina gyógytornász: Az időskori mozgásszervi elváltozások, gyakorlati tanácsok az életvitel változásairól, a lakás átalakítás praktikus kérdéseiről, az otthon igénybe vehető szolgáltatásokról és Pápai Ibolya családgondozó: Az idősek által helyben igénybe vehető szociális alapszolgáltatások, ellátások, az igénybevétel lehetőségei címmel. Képek!


2014. március 19.

Előadás a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ szervezésében Sávolyon …

A Marcali Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ szervezésében a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért" lakossági tájékoztatóját rendezték ma meg a sávolyi Kultúrházban.

Előadók voltak: Dr. Szalay Miklós pszichológus: A korai anya-gyermek kapcsolat fontossága, a család szerepe a gyermeknevelésben témában és Horváth Béla családgondozó: A gyermeknevelést segítő szolgáltatások, ellátások helyben igénybe vehető formái, az igénybevétel lehetőségei címmel. Képek : Pálfiné Tovább!


2014. március 05.

Lakossági tájékoztató Somogysámsonban …

Ma délután a Somogysámsoni Faluházban tartottak előadást a TÁMOP-5.4.9.-11/1 számú, a „Marcali Kistérségi Többcélú Társulás Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért" című projekt keretében.

Dr. Dudás József háziorvos: „Az otthoni betegellátás, a gyógyszerszedés legfontosabb szabályai, a lakáson történő háziorvosi, házi ápolási támogatás igénybevételének lehetőségeiről, valamint a Demenciával, pszichiátriai betegségekkel, agyvérzés utáni állapotokkal otthonukban élők támogatása, az otthon igénybe vehető szolgáltatások" címmel tartott előadást.

Ezt követően a jelenlévők meghallgathatták Schváb Anna Tina gyógytornász: „Az időskori mozgásszervi elváltozások, gyakorlati tanácsok az életvitel változásairól, a lakás átalakítás praktikus kérdéseiről, az otthon igénybe vehető szolgáltatások” című és Pápai Ibolya családgondozó: „Az idősek által helyben igénybe vehető szociális alapszolgáltatások, ellátások, az igénybevétel lehetőségei” című előadásokat.

További képek!


2014. március 04.

Lakossági tájékoztató ...

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében lakossági tájékoztatóra hívta ma délutánra az érdeklődőket a Kulturális Korzó mozi termébe.

Elsőként Dr. Szalay Miklós pszichológus: A korai anya-gyermek kapcsolat fontossága, a család szerepe a gyermeknevelésben című előadást hallgatták meg. Majd Hámos Zsuzsanna családgondozó adott tájékoztatást a gyermeknevelést segítő szolgáltatások, ellátások helyben igénybe vehető formáiról, az igénybevétel lehetőségeiről. További képek!


2014. február 20.

Szervezetfejlesztés ...

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében Tomorné Huber Éva vezetésével 2014. 02. 20 – 28. között 5 alkalommal, napi 6 óra időtartamban szervezetfejlesztést szervez 15 fő számára. A szervezetfejlesztés célkitűzése a szakemberek munkavégzési hatékonyságának, kommunikációjának javítása, továbbá az információáramlás- és az együttműködés fejlesztése volt. További képek!


Team ülés ...

2013. november 29.

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében 2013. 11. 29-én team ülést tartott Hartal Katalin szakmai vezető irányításával. A megbeszélés témája a jelző-, visszajelző lapok és a szükségletfelmérés szempontjainak véleményezése, véglegesítése volt. További képek!


Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért

2013. november 04. marcaliportal.hu

2013. 10. 30-án került megrendezésre a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében a Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért" című nyitókonferenciája. DSC9956 A konferencián Hartal Katalin, a projekt szakmai vezetője, továbbá Pápai Ibolya és Hámos Zsuzsanna szakmai asszisztensek tartottak előadást a pályázat céljaival, megvalósításával kapcsolatban.

A projekt 2013. 07. 01 – 2014. 12. 31. között kerül megvalósításra, célja a kistérség 15 településén (Marcali, Kelevíz, Balatonújlak, Sávoly, Főnyed, Szegerdő, Szőkedencs, Nagyszakácsi, Somogysámson, Somogyzsitfa, Csákány, Táska, Somogyfajsz, Pusztakovácsi, Libickozma) a szociális- és gyermekjóléti alapellátások fejlesztése, működési hatékonyságának javítása. Célcsoportja a 14 éven aluli gyermeket nevelők, a 65 éven felüli lakosok és a szociális szakemberek. A projekt elemei a szükségletfelmérés, a lakossági tájékoztatók tartása, a szakemberek számára képzés, szervezetfejlesztés, szupervízió, módszertani eszköztár készítése, új-közös dokumentációs rendszer-, interaktív kommunikáció kialakítása. További képek!


Nyitó konferencia

2013. október 30.

Megkezdődött a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében megrendezésre kerülő Marcali Kistérségi Többcélú Társulás „Együtt az alapszolgáltatások fejlesztéséért" nyitókonferenciája.


Szupervízió ...

2013. október

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében Szalay Miklós pszichológus vezetésével 2013. 10. 17 – 12. 19. között 7 alkalommal, napi 4 óra időtartamban szupervíziót szervezett 15 fő számára. A szupervízió célkitűzése a szakemberek munkavégzési hatékonyságának javítása, a szakértői támogatás-, a konzultáció-, tapasztalatcsere lehetőségének megteremtése volt.

Képek!


Továbbképzés ...

2013. szeptember

A Marcali Kistérségi Többcélú Társulás, valamint a Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ a TÁMOP-5.4.9.-11/1 projekt keretében 2013. 09. 16 – 09. 19. között 4 napos továbbképzést szervezett 15 fő számára. A 30 kreditpontot érő akkreditált képzés címe „Az emberi tényezők szerepe a gyermekekkel és a családokkal való munkában” volt. A tanfolyamot elvégző szakemberek a továbbképzésen való részvétről igazolást kaptak. További képek!